Hírek

Évzáró értekezletet tartottak agrár-szakképző iskolák és az FM

Évzáró igazgatói értekezletet tartott a Földművelésügyi Minisztérium a fenntartásában működő agrár-szakképző iskolák vezetői számára.

Évzáró igazgatói értekezletet tartott a Földművelésügyi Minisztérium a fenntartásában működő agrár-szakképző iskolák vezetői számára.

A megbeszélésen elhangzott, hogy a 2014-es volt az első teljes év az 59 intézményből álló hálózat esetében, ami a minisztérium irányításával zajlott le. Dr. Simon Attila István, közigazgatási államtitkár értékelő beszédében elmondta, hogy az eltelt időszakban végbement egyfajta költségvetési konszolidáció, az iskolák tartozásállománya lecsökkent, az agrártárca jelentős lépéseinek köszönhetően.

Az államtitkár az eltelt egy év eredményei között emelte ki, hogy nagy előrelépések történtek a szakmaszerkezet összehangolásában is, a nem agrár jellegű szakmák kivezetése fokozatosan történik meg.  A minisztérium fenntartásában működő iskolák fontos szerepet vállalnak az „Újra tanulok!”  téli közfoglalkoztatási program lebonyolításában. Emlékeztetett, hogy a Magyar Állandó Értekezlet legutóbbi ülésén Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette, hogy a 2015-ös év a külhoni magyar szakképzés éve lesz. Az agrár-szakképző iskolák a Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkárság tematikus programjában fognak részt venni.

Román István, agárszakképzésért felelős helyettes államtitkár a beiskolázási időszak eddigi tapasztalatairól beszélt. Véleménye szerint az agrárágazat bővülésével a szakképzés ügye is egyre inkább a figyelem középpontjába kerül. Az agrárgazdaság további megerősítéséhez elengedhetetlen, hogy a hozzá kapcsolódó szakképzés megújuljon, és egyre hatékonyabban tudja segíteni az ágazat fejlődését. Az elkövetkezendő évek fontos feladatai közé tartozik a gyakorlati lehetőségek bővítése, az intézményi együttműködések bővítése, szoros együttműködés kialakítása a legfontosabb partnerekkel. A pályaválasztás előtt állók döntésének segítése érdekében hamarosan elkészül az Agrár-szakképző Iskolák Hálózatát bemutató kiadvány, illetve weblap.

(Földművelésügyi Minisztérium Sajtóirodája)