Hírek

Fakitermelők regionális versenye

A STIHL Országos Fakitermelő Bajnokságának idei nyitó versenyét, az V. Dél-Alföldi Regionális Fakitermelő Versenyt az ásotthalmi Bedő Albert Erdészeti Szakképző Iskola és Kollégium területén rendezték április 16-án. A megjelent 14 csapat közül a legjobb hat juthatott tovább az országos döntőbe. A versenyzőket, családtagjaikat, a vendégeket és szurkolókat először Andrésiné dr. Ambrus Ildikó, a házigazda iskola igazgatója, majd Toroczkai László, településünk polgármestere és Rácz Albert erdőmérnök, a versenybizottság elnöke, végül a STIHL cég részéről Gémesi József köszöntötte, megnyitva a versenyt. A verseny házigazdája Marozsán Zoltán volt.

A szinte nyárias melegben a négyfős csapatok három pályán küzdöttek egymással. A csapat egyik tagjának egy korongot kellett mesteri módon levágnia egy bakra felhelyezett farönkből. Majd két darab 4 méteres rönköt kellett gallyazni, választékolni, darabolni, hasítani és végül sarangba rakni minél rövidebb idő alatt a csapatoknak. A verseny során nagyon fontos a munkavédelmi előírások pontos betartása, amely csapat hibázott, hibapontokat „gyűjtött be”. Ezért az a csapat győzött, akinek végül a legkevesebb pontja lett. Minden pályán versenybírók figyelték a versenyzők mozdulatait, mérték idejüket. A másik versenyszám a motorfűrész szerelés volt, időre. Lemezt és láncot kellett megfordítani. A megjelenteket számos kísérő program fogadta. Most is látványos volt a STIHL Timbersport bemutatója, ahol két válogatott sportfavágó, Bozsó Zoltán és Strubel József kápráztatta el a jelenlévőket. Emellett lehetett íjászkodni, és lovas kocsikázni is. Érdekes volt a Marozsán Zoltán által tartott STIHL termékbemutató is.

            A verseny eredményesen, munkavédelmi szempontból balesetmentesen zárult. Iskolánk tanulói két csapattal indultak a felnőttek versenyében. A Bedős Fanyűvök csapatát 10. osztályos tanulóink alkották, akik az előkelő 9. helyezést érték el. Csapatkapitány: Kákonyi Gábor, tagok: Hegyi János, Papp Árpád és Papp Ferenc.

 

 

Végeredmények:

  1. DALERD Zrt. – Nagy István csapata 299 pont
  2. GEMENC Zrt. csapata 304 pont
  3. Kiss Ferenc Szakközépiskola1. számú csapata 315 pont
  4. Nyírerdő Zrt. – Mopi Trade csapata 389 pont
  5. Kiss Ferenc Szakközépiskola Öregfiúk csapata 446 pont
  6. NEFAG Zrt. Pusztavacsi csapata 599 pont

 

 

 

 

                                                                                                                      Andrési Pál