Hírek

Népszerűvé kell tenni az agrárszakmákat

Az újjászerveződő mezőgazdaságban meghatározó szerepe lesz a lótenyésztésnek – jelentette ki Dömötör Csaba, a Földművelésügyi Minisztérium főosztályvezetője a Lótartó és Tenyésztő Szakma Kiváló Tanulója Országos Verseny döntőjének záróünnepségén.

Van valami a lovak külsejében, ami jót tesz az ember bensőjének – idézte fel köszöntőjében Winston Churchill brit miniszterelnök legendás szavait Dömötör Csaba, aki először a lótenyésztés és lótartás emberekre gyakorolt jó hatásaira emlékeztette az ünnepségeken megjelenteket. Hozzátette: a lovak tartása, gondozása nagy felelősségérzetet kíván, általuk pedig erősebb és bölcsebb lesz minden ember.

Mint mondta, a lovas világban ugyan már egy ideje új reneszánsz bontakozik ki, azonban ezt nem segítette a szakma alapjainak, a képzéseknek az állapota. Ezért és több más okból is sürgősen változtatni kellett a magyar agrárszakképzésen. A ma is zajló teljes megújulás legfőbb célja, hogy a magyar agrárszakoktatás ne munkanélküli-képző legyen, hanem az életképes szakmák szilárd utánpótlás-bázisa – hangsúlyozta a főosztályvezető. A tárca nagy hangsúlyt fektet arra, hogy az agrárszakmák visszanyerjék népszerűségüket a fiatalság körében.

Dömötör Csaba emlékeztette hallgatóságát arra, hogy „a mezőgazdaságban meghatározó szerepe lesz a lótenyésztésnek, de már most számottevő a súlya a turizmusban, a sportban, egyre inkább az oktatásban, és megjelent a gyógyításban is. A magyar ménesgazdaságokban tenyésztett lófajták iránt stabilan növekszik az érdeklődés, és mindinkább érezhető, hogy a társadalom értékteremtő munkaként ismeri el a lótenyésztők erőfeszítéseit, nem pusztán gazdasági tevékenységként tekint rá.

A főosztályvezető kiemelte a versenyző hölgyek magas számát, valamint azt, hogy Bábolnától Mezőhegyesig az ország sok, híres, komoly lovaskultúrával rendelkező települése képviseltette magát a rangos vetélkedésen, ami azt mutatja, hogy több erős, külföldön is megbecsült bázis működik a magyar lovas világban.

A péceli Fáy András Mezőgazdasági Szakképző Iskolában rendezett országos döntőn a díjlovaglási, díjhajtási, tenyésztési és gondozási gyakorlati feladatok mellett – a duális képzés jegyében – szóbeli modulokban is megmérkőztek a versenyzők.

(FM Sajtóiroda)