Baross László Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium

Telefon: 06-44/500-376
Fax: 06-44/500-376
OM azonosító: 202736
Igazgató: Kerezsi István

Küldetésünk:

Iskolánk oktató-nevelő munkájának célja és feladata, hogy kulturált, a választott szakmára orientáló környezetet biztosítson tanulóinak, lehetőséget adjon továbbtanulásra, illetve az alapos, piacképes szakmai ismeretek elsajátítására. 

Iskolánkról általában:

Az iskola 1,8 ha-s, különleges szépségű parkban helyezkedik el. Az iskola alapítását az egykori földművelésügyi miniszter 1927- ben keltezett leirata döntötte el. 17 éven át Magyar Királyi Téli Gazdasági Iskolaként működött, majd aranykalászos gazda és gazdasszonyképzés folyt az intézményben. A képzési struktúra a XX. század második felétől folyamatosan változik napjainkig. Az iskolát 1992-93-ban bővítették és rekonstruálták. 2013 augusztusától újra önálló intézményként, a Földművelésügyi Minisztérium fenntartása alatt folytatjuk tevékenységünket. Több mint 85 éves fennállása óta számtalan mezőgazdasági szakembert képzett a térségben, akik mind szakmailag, mind emberileg megállják helyüket az életben. 

Az iskola teljes körű kollégiumi ellátást biztosít a vidékről érkező tanulók számára. Intézményünkben lehetőség van a T és B kategóriás jogosítvány megszerzésére. Korszerű tornateremben, illetve a sportpályán biztosított a rendszeres sportolási lehetőség. 

A munka és a tanulás mellett a DÖK gondoskodik a szabadidő kellemes, tartalmas eltöltéséről (diáknap, farsang, foci, szüreti mulatság, bográcsolás stb.). 

Képzési területeink

szakgimnáziumi ráépülés (1 év)
  • Agrár áruforgalmazó szaktechnikus
szakközépiskolai képzés (3 év)
  • Erdészeti szakmunkás
szakközépiskolai ráépülés (1 év)
  • Mezőgazdasági gépjavító
szakgimnáziumi képzés (4 év)
  • Mezőgazdasági gépész ágazat
  • Mezőgazdaság ágazat
szakközépiskolai képzés (3 év) (3 év)
  • Mezőgazdasági gépész
  • Gazda
  • Állattartó szakmunkás
  • Kertész
szakgimnáziumi képzés (2év) érettségivel rendelkezők számára (2 év)
  • Vadgazdálkodási technikus
  • Mezőgazdasági gépésztechnikus
  • Mezőgazdasági technikus
szakgimnáziumi képzés (4+1 év) (4+1 év)
  • rár gépész ágazat
  • zőgazdaság ágazat